Életünk egy nagy búzamező. A jó együtt van jelen a rosszal, a búza a gyommal. Az egyház nem a tiszták és bűntelenek közössége, hanem azoké, akik törekszenek arra, hogy Jézust kövessék, és minden nap egyre jobban átadják neki életüket.
Abban az időben: Jézus egy másik példabeszédet is mondott a tömegnek: „A mennyek országa olyan, mint amikor egy ember jó magot vetett a földjébe. Míg az emberek aludtak, jött az ellenség, konkolyt vetett a búza közé, és elment. Amikor a vetés kikelt és kalászba szökkent, felütötte fejét a konkoly is. Akkor a szolgák odamentek a gazdához, és megkérdezték: „Uram, te ugye jó magot vetettél a földedbe? Honnét került hát bele a konkoly?” Az így válaszolt: „Ellenséges ember műve ez.” A szolgák erre megkérdezték: „Akarod-e, hogy elmenjünk és kiszedjük belőle?” Ő azonban így felelt: „Nem, nehogy a búzát is kitépjétek, amikor a konkolyt kiszeditek! Hagyjátok, hadd nőjön az aratásig mindkettő. Aratáskor majd megmondom az aratóknak: Előbb a konkolyt gyűjtsétek össze, kössétek kévébe, hogy elégessük, a búzát pedig hordjátok a magtáramba!”
Azután egy másik példabeszédet is mondott nekik: „A mennyek országa olyan, mint a mustármag, amelyet egy ember elvetett a földjébe. Bár kisebb ez minden más magnál, mégis, amikor felnő, nagyobb minden veteménynél. Fává terebélyesedik, úgyhogy jönnek az ég madarai és ágai között fészket raknak.” Végül ezt a példabeszédet mondta nekik: „A mennyek országa olyan, mint a kovász, amelyet fog az asszony, belekever három véka lisztbe, és az egész megkel tőle.”
Mindezt példabeszédekben mondta el Jézus a sokaságnak, és példabeszéd nélkül nem mondott nekik semmit, hogy beteljesedjék, amit a próféta mondott: Példabeszédekre nyitom ajkamat, s hirdetem, mi rejtve volt a világ kezdetétől.
Akkor elbocsátotta a tömeget, és hazament. Tanítványai pedig odajárultak hozzá és kérték: „Magyarázd meg nekünk a szántóföldről és a konkolyról szóló példabeszédet!” Erre ő ezekkel a szavakkal válaszolt: „Aki a jó magot veti, az az Emberfia. A szántóföld a világ, a jó mag az ország fiai, a konkoly pedig a gonosz fiai. Az ellenség, aki ezeket elveti – az ördög. Az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogy a konkolyt összeszedik és tűzre vetve elégetik, úgy lesz a világ végén is. Az Emberfia elküldi angyalait, hogy szedjék össze országában mindazt, ami botrányos, és minden törvényszegőt. Ezeket tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás. Az igazak pedig mint a nap, ragyogni fognak Atyjuk országában. Akinek van füle, hallja meg!” [Mt 13,24-43]
Elmélkedés
Konkoly a vetésben
Egyedül Máté evangélista jegyzi le Jézus hajón mondott példabeszédét a búzáról és a konkolyról. Azt is nála olvassuk, hogy Jézus nem az Isten országa, hanem a mennyek országa kifejezést használja. Itt találjuk meg a mustármag és a kovász hasonlatát is. A konkoly jelenléte a búzavetésben választ ad a világban levő rossz jelenlétére. Az egyház nem a tiszták és bűntelenek közössége, hanem azoké, akik törekszenek arra, hogy Jézust kövessék, és minden nap egyre jobban átadják neki életüket.
Életünk egy nagy búzamező. A jó együtt van jelen a rosszal, a búza a gyommal. A természet világában, de testi életünkben, sőt a szellemiben is könnyen nyakon csíphetjük a rossz, a kártékony élősködők, a gyom jelenlétét. Szép a külcsín, kívánatos a csomagolás, egyre nagyobb helyet követel magának, feléli életterünket. Mintha több lenne a lehetősége, s gazdagabb az eszköztára… Rafináltabb, kifinomultabb módszerekkel jár túl az ember eszén. Azt is elhiteti vele, hogy ő a jó. A megtévesztésig hasonlít az eredeti, tiszta „búzára”. Mérhetetlen rombolást tud véghez vinni a pszichében, a szívben, a lélekben. Megmérgezi a tiszta forrást, észrevétlenül oltja be vírusait a kíváncsiság, a látszat, a hatalom, a siker, a pénz, a boldogság álarca mögé. Már Krisztus előtt is sokan kérdezték: honnan a rossz? Miért engedi Isten? Vagy netán ő teremtette?
A példázat szerint Jézus nem hagyja jóvá a túlbuzgó szolgák igyekezetét. Hagyjátok az aratásig…– mondja a gazda. És igaza van. Nem lenne jó senkinek, ha Isten már most szétválasztaná a „steril” jókat, az elit csoportot, és nem adna esélyt a rosszaknak a szeretetben való „felzárkózásra”. És egyáltalán: melyikünk mondhatja el magáról, hogy ő patyolattiszta Isten előtt? Hisz szabadok vagyunk a rosszra is… Tehát Isten kedvére van az, hogy a konkoly és búza, a szentek és a bűnösök együtt legyenek az egyházban és a világban.
Azonban egyszer csak letelik a türelmi idő. Lesz ítélet, és ő az ítélet ura. A végítéletkor szétválasztják a búzát a konkolytól. Addig még esélyt kapunk arra, hogy a konkolyt is búzává szeressük. A természet rendjében a konkoly nem változik búzává, de a bűnös ember át tud alakulni. Nem lesz ugyan hipp-hopp szentté, de ha gyökeret ver benne a szeretet parancsa, ha eszménye Jézus Krisztus, az evangélium éthosza, akkor a kegyelem előbb-utóbb átalakítja önző énjét. Ha nem, a halállal lezárul a változás ideje, a konkoly is megkapja büntetését: kirostálják a jó magok közül, megvetik, kidobják, elégetik.
Földi életünk ajándékba kapott ideje vetéstől aratásig terjed. A történelem iránya, az elkezdődött mennyek országa a beteljesedés felé tart. Nem az tehát a dolgunk, hogy osztályharcot folytassunk, hogy könyörtelenül és álszent módon kiebrudaljuk a bűnösöket köreinkből. Sokkal inkább az, hogy ezzel a jézusi ősbizalommal és alázattal, Isten irgalmába kapaszkodva hirdessük és éljük meg a jóságot, erősítsük annak végső diadalát, hiszen a kicsírázott mag mindenképpen meghozza a maga termését. Ez nem cinkos vagy ál-békés együtt élés a rosszal, inkább folyamatos küzdelem a rossz ellenében, a jóért. Valóságos életprogram.
A konkoly és a búza példabeszédével Jézus megválaszolja türelmetlen kérdéseinket. Ami nekünk elképzelhetetlen, az Istennek lehetséges. Ő már megszerezte a végső győzelmet. Ő majd számon tartja a búza és a konkoly sorsát. A búzának viszont az a küldetése, hogy maradjon meg tisztának, ne konkolyosodjék el, hozza meg termését, amelyre rendeltetett. Az igazak ne elkülönüljenek a világtól, hanem szenteljék meg azt jelenlétükkel. A termés betakarítását pedig bízzák az aratás Urára.
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! A te tanításod jó magként, tiszta búzaként hull a szívünkbe. Nem haszontalan gyomnövény, amit ki kellene irtani. Miközben te az üdvösség tanításának jó magját veted el szívünkbe, a sátán a hazugság, a megtévesztés magjait igyekszik belénk ültetni. Adj nekünk bölcsességet, hogy meg tudjuk különböztetni a jót és a rosszat! Adj nekünk okosságot, hogy ne essünk a gonosz lélek csapdájába, aki a rosszat jónak tünteti fel, és nem engedi, hogy a dolgok mélyén észrevegyük a rossz szándékot, a helytelen célt. Az örömhír, az üdvözítő üzenet a feltámadás örömében születik meg. Tanításodat akkor értjük meg és valósítjuk meg, ha meghalunk a bűnnek és új életre támadunk Istenben.
Forrás: 1. Sebestyén Péter (Peterpater.com) 2. Horváth István Sándor (Evangélium365)
Illusztráció: @pazarando (Unsplash)
