A keresztény hit nem egyszerűen csak visszatekintés a múlt év eseményeire, amelyeket személyesen megéltünk és nem csak felidézése az elmúlt évszázadok eseményeinek, amelyeket elődeink átéltek, hanem szüntelen előretekintés.
Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki. [Jn 1,1-18]
Elmélkedés
Az esztendő fordulója újra és újra a mögöttünk lévő időre és az előttünk lévőre irányítja gondolatainkat. Keresztény hitünk a teremtő isteni szándékban fedezi fel mindennek az eredetét és kezdetét, beleértve emberi természetünket is. Ugyanakkor a teremtés végső céljára a világ beteljesedésére, az ember újjászületésére is gondolunk, mert nem élhetünk csupán a múltból, hanem jövőnket is terveznünk kell, sőt, Istennek is terve van velünk a jövőben, mind a közeliben, amit földi életnek nevezünk, mind a távoliban, amit örök életnek. A keresztény hit nem egyszerűen csak visszatekintés a múlt év eseményeire, amelyeket személyesen megéltünk és nem csak felidézése az elmúlt évszázadok eseményeinek, amelyeket elődeink átéltek, hanem szüntelen előretekintés. Előretekintés és várakozás arra, hogy a jövőben Isten és a világ úgy találkozik, hogy Isten lesz a világban és a világ megújul Istenben. Vonatkozik ez a teremtett világra és az emberre, mint teremtményre egyaránt. Minden létező számára Isten a kezdet és ő a végső cél, hozzá szeretnénk mi is eljutni. És hogy ez az út, az Istenre találás és az Istenhez érkezés útja milyen hosszú, hány évig vagy évtizedig tart, az bizonyos szempontból nem is lényeges, mert egyedül az a fontos, hogy megérkezzünk hozzá. Éveink számához mindig hozzáadhatunk egyet a születésnapunkon és a történelmi időt az új év kezdetétől eggyel nagyobb évszámmal jelölhetjük, de ez már nem lesz fontos, amikor megérkezünk az örökkévalóságba.
Imádság
Légy áldott, ó, Atyánk, ki mérhetetlen szeretetedben egyszülött fiadat ajándékozta nekünk. Ő megtestesült a Szentlélektől a Szűzanya legtisztább méhében és mintegy kétezer éve megszületett Betlehemben. Útitársunk lett, s új értelmet adott a történelemnek, közös utunknak az Új Ég és Új Föld felé, melyet szorongás és szenvedés, hűség és szeretet kísér. Ennek végén Te, a halált legyőzve, minden leszel mindenben.
Forrás: Horváth István Sándor (Evangélium365) Fotó: Pixabay
