2019. augusztus 20. Szent István király

Minden ország olyanná válik, amilyenné teszik az ott élők. Szent István király 1000 évvel ezelőtt megérezte azt a felelősséget, hogy ennek az országnak olyan lesz a jövője, amilyen úton elindul.

Badacsony, 2019

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Aki viszont hallgatja szavaimat, de nem követi azokat, ahhoz az ostoba emberhez hasonlít, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, nekizúdult a háznak, az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle. Ezzel Jézus befejezte beszédét. A nép elragadtatással hallgatta tanítását, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók. [Mt 7,24-29]

Elmélkedés

Milyennek látod?

Egy tanmese szerint egy vándor az úton haladva meglátott egy fadarabot. Milyen gyönyörű, virágos faág – gondolta magában, majd felvette és hazavitte. Otthon beletette egy vázába, és a faág néhány nap múlva kivirágzott. Ugyanazon az úton halad egy másik vándor is, aki szintén meglátott az út mellett egy hasonló fadarabot. Milyen erős ez faág, jó lesz társnak számomra az úton – gondolta magában, majd kézbe vette, s ettől kezdve vándorbotként használta éveken át. Egy harmadik vándor is haladt azon az úton, ő is meglátott egy ugyanolyan fadarabot. Milyen ronda kígyó! – gondolta magában, majd feléje nyúlt, de az gyorsabb volt és megmarta. Minden dolog azzá válik, aminek látják. És az emberre is igaz a történet mondanivalója: Minden ember olyanná válik, amilyennek látják.

Szent István királyunk mai ünnepén érdemes elgondolkodnunk ezen az igazságon. Ez az ország olyanná válik, amilyennek látjuk, amilyennek megálmodjuk. Ha azt hangoztatjuk, hogy ez egy élhetetlen ország és persze közben semmit sem teszünk annak érdekében, hogy élhető legyen, akkor elégedetlenségünk miatt néhány év múlva külföldre fogunk költözni, hogy ott éljünk és dolgozzunk. De ha úgy tekintünk erre az országra, mint hazánkra, mint szülőföldünkre, és mint olyan földre, amely végső nyughelyünk lesz, akkor átérezhetjük annak felelősségét, hogy tennünk kell e haza, Magyarország felemelkedéséért, jövőjéért. Milyennek látod ezt az országot? Homokra épített háznak vagy sziklára épített háznak? Milyennek képzeled ennek az országnak a jövőjét? Elvisz minket a történelem vihara vagy rendületlenül állunk évszázadok múlva is? Amilyennek látod, olyanná fogod tenni. Ha saját országodnak és biztonságot adó otthonodnak tekinted, akkor termékeny munkáddal te is megerősíted. Ha csak hasznot akarsz húzni belőle, meggyengíted. Ha élhetetlennek tartod, te magad teszed élhetetlenné.

Minden ország olyanná válik, amilyenné teszik az ott élők. Szent István király 1000 évvel ezelőtt megérezte azt a felelősséget, hogy ennek az országnak olyan lesz a jövője, amilyen úton elindul. Ismerte Krisztus igazságát és a keresztény értékekben meglátta ennek az országnak az építőköveit. Neki köszönhetjük azt, hogy nemzetünk szilárd alapon, a krisztusi igazságon és a keresztény értékrenden nyugszik. Szent István király nem csak a fegyverek erejében és nem csak a politikai lépésekben bízott, hanem sokkal inkább a krisztusi igazságban, amelyet igyekezett elültetni a magyarok szívében. Ezt a célt szolgálta a püspökségek és érsekségek, valamint más egyházi központok alapítása. Emellett Szent István király olyan törvényeket hozott, amelyek megfeleltek a keresztény értékeknek. Anyagilag biztosította az Egyház működését és szabályozta a vallás szabad gyakorlását. Azokat a bűncselekményeket, amelyeket saját törvényeiben nem szabályozott, de a keresztény erkölcs szerint bűnnek számítottak, az egyházi bíróságra utalt ítélkezés végett.

Szent István király nem szerette volna, ha az általa alapított keresztény királyság a jövőben visszatérjen a pogányság útjára. Abban bízott, hogy fia Szent Imre herceg majd folytatja az ő művét, de ez az elképzelés szertefoszlott Imre herceg tragikus halálával. Szent István király ekkor a Szűzanya oltalmába ajánlotta országunkat, amely cselekedetének köszönhetően Mária országa vagyunk. Segítsen minket az ő mennyei támogatása a földi haza építésében és abban is, hogy eljussunk a mennyei hazába!

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te személyed és keresztény hitünk az a sziklaszilárd alap, amelyre érdemes személyes és családi életünket, valamint hazánk jövőjét építeni. Ezt ismerte fel Szent István király, aki királyságát nem uralkodói elnyomásra használta fel, hanem népének, a magyar nép szolgálatára. Egész életét arra szentelte, hogy minden erejével, Istentől kapott tehetségével és képességeivel téged és magyar nemzetét szolgálja. Hisszük, hogy a kereszténység kincse adott népünknek lelki erőt az elmúlt évszázadok nehézségei során. Segíts minket a jövőben is, hogy Szent István példája szerint úgy fáradozzunk földi hazánk építésén, hogy közben a mennyei haza felé is törekedjünk!


Forrás: Horváth István Sándor (Evangélium365)
Fotó:  Badacsony, 2019 (Szent Kelemen Plébánia)