Szerencsés embernek mondhatom magam. Tucatnyi alkalommal hallgathattam végig az elmúlt hét során egy olyan tizenéves fiatalember orgonajátékát a hétvégi szentmise, a próba és a hangverseny, valamint a kép- és hangfelvételek feldolgozása során, aki talán nem túlzás, már most hivatásának egyik legkiválóbb alakja kis hazánkban szakmai és emberi oldalról is nézve. Kovács Szilárd „médiafelelős” írása.
El kell, hogy ismerjem, meglehetősen nehéz feladat volt templomunk kissé lebecsült, rejtett ékéről, Angster-orgonánkról, valamint annak virtuóz megszólaltatójáról olyan felvételeket rögzíteni és utómunkával készre csiszolni, amelyek nem csorbítják túlzottan az élőben megtapasztaltakat.
A nyúli származású 17 éves Kiss Gergő orgonista elhivatottsága és tehetsége szakmai körökben eddig is ismert volt, ám ezúttal a helyi közönség szívébe is belopta magát. És élőben mindez más, hisz nemcsak egy szárnyait bontogató, már nemzetközi sikereket is magáénak tudó nagyszerű művész zenei talentumait ismerhette meg a településünkről és környék falvaiból érkező szép számú, templomunk padjait megtöltő műkedvelő közösség, hanem a név és a címke mögött egy szerény, azonban céltudatos, érett, határozott és karizmatikus személyiséget is, zsenge kora dacára.
„Tűzoltásra” érkező orgona-restaurátorunk a koncertet megelőzően, amikor szembesült a helyzettel, hogy jönnie kellene, s nem értette, hogy mire is ez a hirtelen nagy sietség és felhajtás, a tények ismeretében végül azt találta mondani: – A Gergő? Miért nem ezzel kezdtük?! Annak a srácnak cumi helyett orgonasíp volt a szájában, a kiságyban meg csörgő helyett billentyűket nyomogatott!
S valóban, mellette ülve csak néhány percen, órán át a karzaton, az a hihetetlen, magától értetődőnek tűnő magabiztosság, átszellemülés, amelyet már az első másodpercben eluralkodni láttam rajta a hangszer előtt, látni véltem felfedezni arcán és a mozdulataiban, engem is lenyűgözött. Csakúgy mint énekében, gesztusaiban, elejtett mondataiban megmutatkozó mély hite a templomban szentmise alatt, s azon kívül, mely minden bizonnyal mind ennek – és mindennek – a motorja, tetteinek a mozgatórugója hétköznapjaiban.
Ezek után tán már meg sem fog lepődni e sorok olvasója, hogy a „sztenderd” miseénekek (és a hangverseny során az egyes koncertművek) esetében a kotta mindössze legyezőként szolgált a számára a 26-27 fokos templomi „hűvösben”, s természetesen a szentmisét, szentmiséket is virtuóz módon improvizációval zárta közösségünk tagjainak körében.
Gábor atya a múlt vasárnapi koncertet követő vastaps végezetével méltatásában egy régi felvételre hivatkozott, melyet Gergő a fellépés előtti percekben mutatott meg a telefonján, és amelyen az esztergomi főszékesegyház orgonáján játszik alig négyévesen, Baróti István egykori hírneves karnagy, orgonaművész, orgonaépítő társaságában, akiről azt írják, templomi karnagyként »beszélő és hallgató viszonyban volt az épület, a bazilika minden részével, de leginkább a tabernákulummal.« Plébánosunk kispapként maga is személyes kapcsolatban állt, tanítványa volt a sokszorosan elismert egyházzenésznek. Szavai zárásaképpen ezért úgy fogalmazott: „Baróti tanár úr bizonyára büszkén tekintene most a fiatal géniuszra.”
Egyházközségünk, közösségünk, a szervezést megvalósító KÉSZ-csoportunk tagjait arra kérem, az elismerés szavai mellett imádságaikkal is támogassák e fiatalembert élete útján. Az úton, mely tabernákulum irányába vezet*.
* „Az Eucharisztia a sztráda a mennyországba” (Boldog Carlo Acutis)
A szerző a Szent Kelemen Plébánia médiafelelőse, webszerkesztője.
