A büki Szent Kelemen Plébánia, valamint az egyházközséghez tartozó további filiák vasárnapi hirdetése és heti miserendje.
⇓ Ugrás a heti miserend táblázathoz ⇓
Heti hirdetés (2023.03.05. # Nagyböjt második vasárnapja)
0. Templomunk sekrestyése, Varga Tibor a közelmúltban ünnepelte 70. születésnapját. Ebből az alkalomból érhette őt a meglepetés és a megtiszteltetés, Ferenc pápa is áldását küldte rá és szeretteire. Csatlakozzunk mi is a Szentatya jókívánságaihoz: jó egészséget kívánunk, Isten éltesse sokáig!
1. Március 7-én, kedden Perpétua és Felicitász vértanúk emléknapján 18 órakor mutatunk be szentmisét.
2. Március 9-én, csütörtökön Római Szt. Franciska emléknapján templomunkban 18 órakor, míg a bükfürdői kápolnában 16 órakor tartunk szentmisét.
3. Március 10-én, pénteken 15.30-kor kezdődik Rácz Imre testvérünk beszentelése és búcsúztatása ünnepélyes gyászmise keretében a templomban. Innét kísérjük utolsó útján végső nyugvóhelyére a temetőbe. Egyéni imádságainkban is emlékezzünk meg róla!
Pénteken 17.30-kor keresztúti ájtatosság lesz templomunkban, melyet követően (közvetlenül utána) szentmisét mutatunk be.
4. Március 11-én, szombaton az előesti szentmise 18 órakor kezdődik.
Szombaton a heilingenkreuzi ifjúsági zarándoklatunkra a nagybusz a templom előtti parkolósávból, a művelődési ház mellől indul reggel 7.30-kor.
6. Március 12-én, vasárnap az ünnepi szentmisét 10 órakor mutatjuk be.
7. Előre jelezzük, hogy március 12-19. között tartósélelmiszer-gyűjtés lesz a Győri Egyházmegyei Karitász szervezésében, a büki karitász-csoport közreműködésével.
Részletek rövidesen a kihelyezett plakáton, illetve interneten olvashatóak: link